Búcsú?!
2010. Aug. 29, vasárnap 11:27
Erősen gondolkodom azon, hogy abbahagyom a blogírást. Már jó ideje hanyagolom ezt az egészet és ez így ebben a minőségben nem mehet tovább. Valahogy nem tudom és talán valahol nem is akarom megosztani a gondolataimat és az érzéseimet. Vannak ennél fontosabb dolgok is. Például az ősz folyamán tovább fejlődni pozitív irányban és egy önállóbb, felelősségteljesebb életet kialakítani. Úgy, ahogy eredetileg is terveztem. Szeretném megmutatni magamnak, a Biztonságinak és a környezetemnek, hogy képes vagyok nővé érni. Szeretném, hogyha hinnének bennem. Ez az első lépés. Talán egyszer majd visszatérek, de akkor már nem hagyom, hogy esetlegesen más, fontosabb dolgok rovására menjen az írás.
Nincs kedvem
2010. Aug. 26, csütörtök 15:40
Mostanában nagyon nem érzek kedvet az íráshoz. De gondolom, ez egyértelmű abból, hogy megszűntek a napi szintű bejegyzések. A lelki és fizikai állapotomat most nem kívánom részletezni. Legyen elég annyi, hogy nem túl jó. Nem tudom, hogy mi lesz a későbbiekben, de félek. Október 19-e a matekpótérettségim időpontja, akkor mindenképpen össze kell szednem 20 pontot az írásbelin. Munkát is szeretnék.
Hülye Exem meg a héten is próbálkozott egy titkos légyott összehozásával, csak hát én erre egyáltalán nem mutatok hajlandóságot, továbbra sem. Nem reagáltam az iwiwes üzenetére, erre megsértődött és törölt az ismerősei közül. Idióta.
Vége
2010. Aug. 22, vasárnap 13:50
A fiú egyre ridegebben viselkedik vele. Végleg el akarja taszítani magától a lányt. Azon gondolkodik, hogy megszakítja vele a kapcsolatot. A lánynak már teljesen mindegy minden. Elfogadta, de képtelen elviselni, hogy a fiú már nem szereti és nem tervez vele közös jövőt. A lány teljes letargiába zuhant. Betelt a pohár. Nem kell több fájdalom és szenvedés. Nincs kiút. Feladja. Vége.
Közlés
2010. Aug. 21, szombat 11:46
Szerelmes vagyok. És rettenetesen hülye.
Elkezdtem
2010. Aug. 20, péntek 22:23
Ma bevettem az első szem antidepresszánst. Állítólag egy-két hét, amíg kialakul a hatása. A Biztonsági mégis folyton azt kérdezgeti, hogy hat-e már. Majd fog. De lelki gubancokat nem gyógyit, csak a hangulatot egyensúlyozza ki. De úgy félórája zsibbadni kezdett a testem és nehezen megy az ásítás. Ez valami mellékhatás lehet? Még jó, hogy öngyilkossági gondolataim nincsenek, mert állítólag ha már voltak korábban, akkor ez a gyógyszer a kezdeti szedési stádiumban visszahozhatja ezeket. Illetve egy kósza gondolat volt egy röpke pillanat erejéig. Próbáltam elképzelni a Biztonsági reakcióját a halálhírem hallatán. Vajon sírna?
Amúgy tök fáradt vagyok megint. És most nyugodt is, de iszonyúan szomorú. Hiányzik megint minden.
Túl sok szenvedés
2010. Aug. 20, péntek 13:40
Azt mondták neki, hogy a környezetváltozás jót fog tenni. A lány bízott benne. Szinte menekült otthonról. Messzire utazott az apjához, egy távoli nagyvárosba. De már a második napon rosszul érezte magát, folyton a fiú körül jártak a gondolatai. Hiába szervezték neki a programokat, egyre fáradtabbnak érezte magát és gyakran sírdogált. Hazaérkezve találkozott a fiúval. Akkor kicsit megnyugodott. Következő nap nagyon erős hiányérzete lett, amit sehogy sem tudott leküzdeni. Másnapra teljesen kiborult. Hülyeségeket csinált. Nagyon gyorsan hajtott az autóval, közben remegve, zokogva kapkodott be egy levél gyógyszert. A fiúhoz ment. Összevesztek. Később a lány kétségbeesve hazatelefonált, hogy segítsenek rajta. Erősen dobogott a szíve és nagyon fáradt volt, szédült, nem tudott egyenesen menni. Még azzal is megvádolták, hogy csak színészkedik. Aznap éjjel az anyja mellett aludt, de nem sokat, mert szinte egész éjjel sírt. Másnap hívta a pótapját, de már a beszélgetés alatt azon járt az esze, hogy menni kell, látni a fiút, mert nem vette fel a telefont. Elindult az autóval, de nem sikerült a terve. Már úgy indult el, hogy eldöntötte, bemegy arra a helyre, ahol legalább pár napig megszabadul a rengeteg szenvedéstől. Zokogva telefonált. Először jött a pótapja egy nagyon kedves, megértő nővel, aki beszélgetett a lánnyal, amitől sikerült kicsit megnyugodnia. Egészen addig vele maradtak, amíg megérkezett a lány anyja és nagymamája. Hirtelen, kapkodva csomagoltak össze, mert úgy volt, hogy azonnal menni kell arra helyre. A lány már csak kimerülten ült az autóban és nem gondolt semmire. Csak ürességet érzett. Aztán bementek. Sokat vártak. Egy nagyon kedves doktornő fogadta őket. A lány anyja szabadkozott, amiért a lány szabadidőruhában volt, de a doktornő mondta, hogy semmi gond. Aztán meghallgatta a lányt. A lány elmesélte, hogy amióta a fiú elment, rossz a hangulata, alig eszik, éjszakánként többször felébred, öngyilkossági gondolatai is vannak. Szinte nem érdekli semmi és sokszor olyan egyszerű dolgok, mint a zuhanyozás is nehezére esnek. Beszéltek a lány eddigi kapcsolatairól is. A doktornő mondta, hogy szerencsés, amiért ilyen fiatalon már több komoly és hosszabb kapcsolata volt. Aztán megállapította, hogy közepes mértékű depresszióban szenved a lány, gyógyszert javasolt neki. De a lány szeretett volna önként bentmaradni. Megegyeztek, hogy másnap délelőtt fel is veszik az egyik osztályra. De este a lány iszonyúan félni kezdett, az anyjáék pedig sírtak és könyörögtek neki, hogy maradjon otthon. Végül a lány reggelre meggondolta magát. Elmentek, mondták, hogy nem marad ott és felíratták a gyógyszert. Kérdezgettek a terápiáról is, de mondták, hogy az nem a lánynak való. De a lány mindenképpen szeretne terápiára járni. Csak másfajtára. Olyanra, ami neki való. A fiúval pedig kibékültek. De fokozatosan eltünteti a lányt az életéből. Először megszüntette az ingyen telefonálást, majd letörölte a képeket a közösségi oldalról, mintha a lány sohasem létezett volna. Mégis azzal nyugtatja, hogy a gondolataiból nem törli ki és nem jelent semmit a dolog. A lány sír. Látványosan lefogyott, nyúzott az arca, folyton fáradt és kimerült, nem kíván enni. Nem találja a helyét, legszívesebben kifutna a világból, elmenekülne a gondolatai elől. Azon jár az esze, hogy miért kellett ennek az egésznek így történnie. Sok apró seb borítja a szívét és úgy érzi, hogy több fájdalmat és szenvedést nem bír elviselni. Képtelen a fiú barátja lenni, de nélküle sem jó. Ott van mellette, egészen közel, de mégis elérhetetlen. Szereti, de nem csókolhatja meg. Nem tud így élni. Nem látja a fényt az alagút végén.Csak egyetlen szót kellene kimondani és egy pillanat alatt megváltozna minden.
Mégiscsak van apám?
2010. Aug. 15, vasárnap 22:11
Furcsa volt 25 év után, a Győrben töltött pár nap alatt felfedezni, hogy van apám. Furcsa volt, hogy sosem álltunk egymáshoz közel érzelmileg és hogy annyi év elidegenedés után az elmúlt pár napban olyan dolgokról beszélgettem vele, amit talán még a legjobb barátnőjének sem árul el az ember. Mondta, hogy rengeteget változtam előnyömre, sokkal magabiztosabb, célorientáltabb és öntudatosabb vagyok, mint régebben. Biztos vagyok benne, hogy kettejük közül ezután is anyum lesz a legfőbb bizalmas, de elképzelhető, hogy most kaptam egy apát is.
10 éve az általános iskolai ballagásomon. De rég is volt...
Álom
2010. Aug. 15, vasárnap 10:03
Álmomban megcsókolt a Biztonsági. Hevesen csókolóztunk. Bárcsak sosem ébredtem volna fel.
Duzzadó folyó
2010. Aug. 11, szerda 18:03
Van az úgy, hogy az ember lánya olvasgatni kezd, aztán véletlenül belefut egy olyan mondatba, aminek hatására érzi, hogy menthetetlenül jön a könnyáradat. Először csak pár csepp, aztán patakocska, a végén pedig folyóvá duzzad. És csak árad megállíthatatlanul, egy órán keresztül, úgy tűnik, sosem fogy el. Az arc már csuromvizes, kíméletlenül marja a hatalmas egésszé duzzadó sok apró könnycsepp sója. A laptopra ráborulva testét rázza a szipogó sírás. Majd egyszercsak vége, mintha semmi sem történt volna. Ekkor az ember lánya kicsit megnyugszik, de tudja, hogy még jó ideig kemény csatát kell vívnia az érzéseivel a nap 24 órájában. A könnyek pedig újra folyóvá fognak duzzadni.
Most elindulok...
2010. Aug. 11, szerda 14:40
